TwitterYouTube

08. November 2016

ÁTALAKULÓ VILÁG

EXTENDED DEADLINE
_________________

Magyar filmesek alkotásait is várják 2016. november 8. és 2017. január 15. között a LET’S CEE Filmfesztivál Rövidfilm programjára. A két fődíjon és a részvétel nyújtotta dicsőségen túl a fesztivál 10 döntőse meghívást kaphat az idén induló bécsi LET’S CEE Talent Academy-re.

A szervezők 2017. január 15-ig várják a közép-kelet-európai és a kaukázusi régió, valamint török és osztrák fiatal (35 éves korig) filmrendezők pályamunkáit a 2017. évi LET’S CEE Filmfesztivál Rövidfilm versenyére. Az eddigiektől eltérően az idei versenyre a fent említett országokon kívül más országbeli pályaműveket is lehet nevezni, korhatár megkötés nélkül. Ezek az országok – a program eredeti tematikája szerint – nem nyerhetik meg a fesztivál rövidfilm kategóriájának fődíját. Az elmúlt években számos rendkívül magas színvonalú régión kívüli alkotás is érkezett, így a szervezők szeretnék megadni a lehetőséget arra, hogy ezek az alkotások is bemutatásra kerüljenek. A fődíjat ugyan nem, de a közönségdíjat megnyerhetik.

Egyéb fontos tudnivalók: a benyújtott pályaművek hossza nem haladhatja meg a 30 percet és a jelentkezési nyomtatványt hiánytalanul, pontosan kitöltve kell beadni. A versenyre benevezett alkotások magas száma (legutóbb 500 film volt), illetve az ezzel járó plusz munka miatt ezévtől minden benyújtott pályamű után 10 euro adminisztrációs díjat számolnak fel. A részvétel feltételeiről ITT, a filmek benyújtásával kapcsolatban pedig ITTtalál bővebb információt.

tl_files/letscee/contentimages/News 2015/festhome.jpg   tl_files/letscee/contentimages/News 2015/eventival_new.jpg   tl_files/letscee/contentimages/Sponsoren-Logos/clickforfestivals blanco120.jpg

Az idei rövidfilm fesztivál témája: ÁTALAKULÓ VILÁG

Az egyre mélyülő pénzügyi válság, a klímaváltozás, a migráció kérdése, a jobboldali populista irányzatok erősödése, az Európai Unió alapjait megrengető BREXIT, a munkaerőpiacok felbolydulása, a hiperkapitalizmus túlkapásai, bizonyos fajok kihalása vagy éppen a túlnépesedés problémája, az egyre gyakoribb hacker támadások, a nemzetközi terrorizmus, mind-mind aggodalomra adhatnak okot. De ezek valóban valós félelmek ránk nézve? Tényleg okot adhatnak a jövőtől való félelemhez? Egy dolog biztos: a változás arra kényszerít minket, hogy kilépjünk a komfortzónánkból – ez ijesztő is lehet. A változások azonban a veszélyek mellett lehetőségeket is hordoznak, pl. ha a digitális „boomra”, a gyógyszeripar fejlődésére vagy akár az energiaforradalomra gondolunk. Már az egyén szintjén is megjelennek a pozitív változások és új trendek, például folyamatosan növekszik a vegán életmódot választók száma vagy azoké, akiknek fontos az erőforrások kiaknázásának visszaszorítása. Hogyan tudja a társadalom kezelni ezeket a kihívásokat? Kilátástalan a helyzet vagy csupán komoly problémákkal állunk szemben? A  benyújtott pályaművekben a fenti problémaköröket kell feldolgozni személyes, szociális, politikai, jogi vagy kulturális megközelítésen keresztül. A legfontosabb, hogy a téma egy hiteles művészi alkotásban jelenjen meg.

Az Ausztriában élő neves filmrendezők - az iráni származású Arash T. Riahi és Arman T. Riahi - elnökletével egy szakmai tanácsadó testület választja ki a legjobb filmeket a régióból. A tíz legjobb alkotás bekerül a rövidfilmek versenyébe és további tíz filmet versenyen kívül is bemutatnak.

A Fesztiválra beválasztott produkciók bemutatása után, 2017. március 25-én a nemzetközi zsűri kihirdeti a nyertes rövidfilmet, és átadja a fesztivált jelképező Uránia szobrot és az 1500 eurós fődíjat. A díjátadóra a bécsi Uránia Moziban kerül sor. Minden rövidfilm esélyes lehet, hiszen a fesztivál közönségdíját – amelynek értéke 1500 euró – bárki hazaviheti.

Azok az alkotók, akik bejutnak a rövidfilmverseny döntőjébe személyesen is meghívást kapnak a Fesztiválra.* Mindezeken túlmenően ez a 10 alkotó ingyenesen részt vehet az első LET’S CEE Talent Academy mindkét programján (LET’S CEE Masters Classes és  LET’S CEE Industry Days), ahol a bemutatott kisfilmek alkotói közül további 15 fő is helyet kap. Ezeken a programokon a résztvevők sikeres és neves rendezőkkel, producerekkel, színészekkel találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek.

A fesztivál kezdetétől a Cineplexx International az egyik támogatója, a GLS Austria pedig a szállítópartnere a rendezvénynek. A Fesztivál történetében negyedik alkalommal Robert Hofferer filmproducer és kulturális menedzser, valamint az Artdeluxe Kunst- und Kulturmanagement GmbH adja a rövidfilm kategória fődíját. Az 1500 Euro értékű közönségdíjat pedig a LET'S CEE Filmfesztivál hivatalos bor partnere, a Liliac ajánlja fel.

A korábbi évek nyertes rövidfilmjei letölthetőek az alábbi linkekről: Short Film Competition 2013, Short Film Competition 2014 and Short Film Competition 2015. 2016-ban nem volt LET’S CEE Filmfesztivál, ugyanis idéntől nem ősszel, hanem tavasszal kerül megrendezésre a fesztivál.

Az idei Rövidfilm fesztivál hivatalos témája: DOWNLOAD
LET’S CEE Filmfesztivál hivatalos logója: DOWNLOAD
Kapcsolat/Kontakt: competition@letsceefilmfestival.com

* A fesztivál vezetősége választja ki, hogy az adott film alkotói gárdájának mely tagját hívják meg, aki a szervezők költségén részt vehet a programokon és bemutathatja munkáját (max. korhatár 35 év, rendező, producer, színész, operatőr, forgatókönyvíró stb.).

Go back